Mielőtt a magyar népfőiskolai mozgalom kezdetéről szólnánk, meg kell említenünk azokat a magyar kísérleteket is, amelyek ugyan nem voltak népfőiskolák, de megvalósításukban sok hasonló vonást mutatnak. Így van szó Tessedik Sámuelről, és báró Wesselényi Miklósról, Szarvas, illetve Makfalva székhellyel. Mindketten olyan haladó sellemiségű tanintézetet hoztak létre, mellyel a népet kívánták szellemileg, erkölcsileg és gazdaságilag felemelni.

Az 1940-es évekre kibontakozott népfőiskolai mozgalom úgy tekintett mindkét kísérletre, mint a hazai népfőiskola magyar gyökerére.

Az eredetileg XIX. századi gondolat a századforduló tájékán érintette meg Magyarországot. A dán népfőiskola első hazai szakirodalmi megjelenése a Guttenberg Pál: Iskolai képek a jövő századból c. könyvében (1895) olvasható.

A népfőiskola tényleges megvalósítására 1914-ben került sor Bajaszentivánon. Ekkor működött már ún. Országos Szabadoktatási Tanács is, amely a minisztérium támogatásával jött létre, a Kecskemétre tervezett népfőiskola megnyitását az első világháború kitörése megakadályozta. A Trianon utáni időből viszont már Kecskemét érdemel említést, ahol dr.Kovács Andor jogakadémiai igazgató vezetésével 1922-23-ban megindult a népfőiskola, s erről Értesítőt adtak ki.

Az 1920-as évek utáni időkben mintegy 70 népfőiskola működött az országban, és ezek elsősorban az állampolgári nevelésről igyekeztek gondoskodni. Ilyenek az erdélyi, a felvidéki példák, valamint a hazaiak közül Mezőkövesd, Szanda, Ménfőcsanak és Pilis.

A harmincas évek közepétől kezdődött a magyar népfőiskolai mozgalom leggazdagabb és legmaradandóbb periódusa. Az ifjúsági mozgalmak az 1940-es évekre erőteljesen kibontakoztak, és sok haladó gondolat között felkarolói és megvalósítói lettek a népfőiskolának is. Ide tartozik a katolikus agrárifjúságot tömörítő KALOT és a leányokkal foglalkozó KALÁSZ , valamint a KIE protestáns vonalon. Meg kell említenünk a két protestáns diákmozgalmat, s Református Diákmozgalmat, a Soli Deo Gloriát (Egyedül Istené a dicsőség) és a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetséget, a MEKDESZ-t. Mindegyik mozgalomban már korábban előtérbe került a magyar falu kérdése. Ebben bizonyos szerepe volt a népi íróknak is, akik rendszeres előadóik voltak az ifjúsági mozgalmak által szervezett konferenciákon. Nemcsak előadásokat vállaltak, hanem a Kelet Népében az 1940-1942-es években csaknem minden jelentős képviselőjük cikket írt erről a kérdésről. Móricz Zsigmond, Erdei Ferenc, Kovács Imre, Veres Péter, Féja Géza, Németh László, Bibó István és még sokan a népi írók közül felismerték ennek a gondolatnak a falumentő jelentőségét, és kiállna mellette. Iyen szellemben indult meg 1936-ban a magyar népfőiskolai mozgalomnak az a korszaka, amely méltán nevezhető a mozgalom virágkorának, és tartott 1948-ig, a megszüntetésig.

A KALOT-népfőiskolák: A Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Testülete folytatója annak a mozgalomnak, amely Legényegyletek címen a múlt század közepétől egy Kolping nevű német lelkész munkássága révén alakult meg, és jutott el hozzánk is. Ezt szervezte újjá Szegeden két jezsuita szerzetes, Kerkai Jenő és Nagy Töhötöm. A KALOT négyes programja így hangzott: Krisztusibb embert; műveltebb falut; életerős népet; önérzetes magyart.

Az egyházasfaluihoz hasonló módon folytatódott a munka csaknem minden népfőiskolán: többhetes és több hónapos tanfolyamok váltogatták egymást. Ugrin József az érdi népfőiskola igazgatójának adatai szerint, mintegy harminc ezer fiatal fordult meg a KALOT, és KALÁSZ népfőiskolákon.

1941. május 21-én megalakult a népfőiskolai Tanács (7-7 taggal vett részt benne: KALOT, KALÁSZ, KLE, dr.Szabó Zoltán elnök, Kerkai Jeno alelnök). A népfőiskola céljait így foglalták össze: a népfőiskola olyan intézmény, amely a felnőttkor határán lévő ifjúságot 5 hónapon, de legalább két és fél hónapon át vallási és nemzeti hivatásbeli szolgálatra neveli.

A népfőiskola pedagógiáját így sűrítették: az ifjúságot közösségbe gyűjtve, az élő szóból és nevelő személyiségből kiáradó erőkkel a legnagyobb gyakorlatiasságra neveli.

A tananyagra nézve pedig kimondták: minden népfőiskola maga állapítja meg a feldolgozandó anyagot. Szükséges, hogy az állandó műveltségre vonatkozó nevelő tárgyak mellett megfelelő helyet kapjon a gazdasági képzés is. Népfőiskolának csak az nevezhető, ahol legalább két és fél hónapon át bentlakásos munka folyik.

Siófokon Molnár István vezetésével 1944-ig működött a Balatoni Népfőiskola.

A háború után 1946-ban Siófokon megalakult a Dr. Zákonyi Ferenc részvételével az Irodalmi és Művészeti Bizottság. Akkor legjelentősebb vállalkozása a siófoki füzetek megjelentetése volt. Molnár István táncművésszel Balatoni Népfőiskola néven néprajzi irányú szabadiskolát szervezett, amely 1946-49 között működött.