Együd Árpád életútja és munkássága

Nehéz meghatottság nélkül beszélni Somogy megye legismertebb néprajzkutatójáról, Együd Árpádról. Szeretném a tovatűnő emlékek homályából felidézni emberségét, felejthetetlen alakját. Aki ismerte, tudja, hogy egész, fájdalmasan rövid élete elválaszthatatlanul összefonódott a somogyi tájjal, az emberekkel, azok dalaival, táncaival, népművészetével. Viszonylag kevés megjelent tanulmánya korántsem tükrözi munkásságának értékét. Az alkotás, a gazdag tapasztalatok összegezésének éveiben vesztettük el.
A folklórkutatás egyik nagy, de szerény személyisége volt, ahogy vallotta: „…én mán csak a munkában, a nép szolgálatában lelem örömömet.” Fáradhatatlan utazó, kutató, gyűjtő-útjain minden szabadidejét feláldozva, önmagát nem kímélve olyan csoportokat és embereket keresett fel, akiktől a népdal és a tánc tiszta forrásából meríthetett. Nem akart elmulasztani egyetlen alkalmat sem: ezért utazott, gyalogolt, virrasztott és dolgozott betegen is, szinte haláláig. Gazdag életművet, sok-sokezer méter hangfelvételt, filmet, följegyzést, adatot hagyott ránk. Számtalan, életre szóló baráti kapcsolat, tánccsoport és népi együttes nem jöhetett volna létre Somogyban nélküle.

„Perőcsény az szép helyen van,
Mert a templom nagy dombon van,
Körös-körül tejarózsa,
Ráhajlik a gyalogútra.” 1

1. Együd Irma  (Perőcsény, sz. 1911.)  Hangfelvétel: Perőcsény, 1986. szeptember 5.

2. Hont Vármegye és Selmeczbánya szk. Város – írták a Hontvármegyei helyi munkatársak. – Bp.:  Országos      Monográfia Társaság, 1906. 62.

3. Koczó Pál ref. lelkész levele Matyikó Sebestyén Józsefhez. Perőcsény, 1986. december 5-én.

4. Szabó Géza  (Perőcsény, sz.: 1921).  Hangfelvétel:  Perőcsény,  1986. január 11.

5. U.o. 4.

6. U.o. 5.

Siófok város kulturális életében ezt a szakaszt úgy jellemezhetjük, a város fejlődéséért tenni akaró közösségek nagy intenzitással működtek, bár intézményrendszer nem állt a hátuk mögött. Ekkor van kialakulóban – a várossá nyilvánítás előtt – a helység kulturális arculata. Ebből Együd Árpád tevőlegesen kivette részét. Tanúi lehettünk a várost magukénak érző értelmiségiek együttgondolkodásának, s a lakossággal való szerves kapcsolat kialakulásának, fejlődésének. Együd Árpád volt a Siófoki Alkotók Estjének egyik kezdeményezője, ahol sorra mutatkoztak be az itt élő alkotók: (Csiszár Elek festőművész, Garai István és Iby András költő, Segesdy Katalin grafikus) s ennek keretében ő maga is feldolgozásaival, tánc-csoportjával részt vett. Együd Árpád tekintélye a városban kohéziós erőként vonzotta magához az embereket. Munkáját nehezítette, hogy tervei megvalósításához nem mindig talált megfelelő munkatársakra. Szerette volna az új város fejlődését s közművelődési szintjét emelni olyan szakemberekkel, akik bármilyen területen is, de gazdagították volna a város gazdasági-, társadalmi és kulturális értékeit.
Mivel a siófoki múzeum megvalósítása elhúzódott, 1971-től kezdődően a Marcali Helytörténeti és Munkásmozgalmi Múzeum igazgatója lett. Itt azután szabadon kiélhette gyűjtő- és „gépelési” szenvedélyét. Közismert volt, hogy amit nappal „begyűjtött”, azt szerette éjfél utánig legépelni, írógépen feldolgozni. Égette, hajszolta magát, hogy a „termés” az országos hírű budapesti folkloristák asztalán elismerést, vagy legalább megértést kelthessen. Szókimondó, munkaszerető, vidám egyénisége minden kollégát, vezetőt, sőt úgymond a „hivatalnokokat” is „megfogta”.
Szeretett volna lemondani és tudományos főmunkatársként dolgozni tovább, mert úgy többet foglalkozhatott volna a népélet kutatásával.
Naponta legalább 16 órát dolgozott. „Tudod, csak a hétvégi utazások fárasztanak” – mondotta gyakran. Hiszen Együd Árpád siófoki lakos maradt és pénteken haza, illetőleg hétfőn vissza utazgatott években keresztül! „Ennek ugyan meg is ittam a levét: 76-ban volt az első infarktusom, a második pedig az idén (1980) márciusában” – jegyezte meg egyszer.
Több évtizedes gyűjtőmunkájának eredményeként 1975 karácsonyán hagyta el a nyomdát Együd Árpád népköltészeti válogatása. Takáts Gyula költő előszavával, Olsvai Imre népzenei fejezeteivel kiegészítve és Segesdy Katalin grafikusművész lírai ihletésű erőteljes metszeteivel, a Somogy Megyei Múzeumok kiadásában ezer példányban, mint a Somogy Néprajza sorozat 1. kötete.
Mit is tartalmaz Együd Árpád népköltészeti kötete? A klasszikus balladák legszebb darabjai közé 73-at sorolt. „Az eladott leány” (Fodor Katalina) balladájának négy új változatát közli. „Az elrabolt lány” két változatának hangvétele, stílusa a legarchaikusabb. A „Megesett leány” (Angoli Borbála, Londovári Idolka stb.) típusú balladából 15-öt mutat be. A klasszikus balladák között sorolta fel a „Halálra táncoltatott leány” (Sági bíróné) 11, a „Halálraítélt húga” (Fehér László) 10 új, s a „Megátkozott leány” 4 válozatát. A lírai balladák közé került a „Három árva” (7), a „Szálláskereső Jézus” (3), és a „Szeretet próbája”(1). A vidámabb hangvételű „Megcsalt férj” és „Gunaras lány”, valamint a „megszólaló halott” (Megöltek egy legényt) újabb stílusú variánsai után „rabénekek” zárják a sort a „Felszállott a páva „híres változatával. Az új típusú balladák hősei; a „Juhászlegény és a bárólány”, a „Cséplőgépbe esett leány”, a „Véletlen fiagyilkos”. s a „Gyermekgyilkos leányanya” mutatják a megváltozott világ képét. Bőségesen nyújtott válogatást a nép ajkán élő betyárballadából és dalokból (Patkó Bandi, Sobri Jóska, Nádi Jancsi). Egy másik fejezet a „Foglalkozás-dalok” csoportját mutatja be, a pásztorok-, béresek-, szolgák-, summások-, aratók dalait, és a bakter, katona s amerikás nótákat (96). Majd istóriás és vallásos-búcsús énekek, koldusénekek, vásári rigmusok, verses csúfolók (45) következnek. A névnapi és jeles napi köszöntők közt találjuk a kotyolást, a betlehemezést, a Heródes-játékot, a regölést és a szentcsalád-járást. A siratók rögtönzött és a virrasztók, temetési énekek rögzített formáit, sírverseket, népi imákat és ráolvasásokat is szép számmal közöl. Ezek után gyermek-játékok, altatók, kiszámolók, táncos- és hidas-játékok következnek a kötetben.
Együd Árpád Vikár Béla népköltészeti gyűjteménye után több mint hetven évvel, annak nyomdokain haladva, még tudatosabban, még körültekintőbben folytatta a gyűjtést és „válogatás” nélkül, mivel nem csupán típusokat kívánt ismertetni, hanem mindenféle népzenei anyagot be akart mutatni. Újabb műfajokat is rögzített, de tágította a változatgazdagságot földrajzi tekintetben is: így Együd Árpád vállalkozása – mely 539 művet, az eredeti gyűjtés egyharmadát tartalmazza – abból a szempontból is értékes gyűjtemény, hogy eleven anyagot gyűjtött, gyűjtésekor ezt énekelte Somogy népe. Tágabb értelemben véve ez azt is jelentette, hogy az egész országra jellemző, de mégis jellegzetes variánsokat, sajátos somogyi jelenségeket örökített meg. Nemcsak a helyi hagyományokat őrzik, hanem balladaköltészetünk több rétegét is képviselik. Jelezve azt is, hogy a népköltészet még él Somogyban! Hisz az élet egészét átható dalok, táncszók, dramatikus temetési paródiák belekerültek a lakodalmi köszöntőibe, falvainkban szinte napjainkig betlehemeznek és nagyszámú szerelmi, summás- és aratódalt énekelnek.
Éveken keresztül szervezte dr. Magyar Kálmánnal együtt a Múzeum Baráti Kör előadói gárdáját. László Gyulát, Bóna Istvánt, Domokos Pál Péter, Kiszely Istvánt, Bálint Sándort, Erdélyi Zsuzsát és más ragyogó szakembereket hívott meg előadónak. Vallotta és munkásságával példázta a „közművelődés és a kutatás egységét”. Sokat dolgozott a Magyar Rádióval, néha a televízióval és több tudományos intézettel. Számos filmbe „bedolgozott” vagy maga készítette koreográfiáját: pl. Bartók és Kodály nyomában és Ürögi kanásztáncét, amelyben adatközlői és tanítványai mellett maga is szerepelt.
A néphagyományok szolgálatában eltöltött huszonötéves jubileuma alkalmából a TV-Híradó rövid portrét készített Együd Árpádról. A berzencei Zászlós lakodalom forgatása után külön film készült róla.
A Somogyi népköltészet című könyvében 6 évestől 80 évesig szerepeltek az adatközlők. A Röpülj páva filmek hazai és nemzetközi sikerei is részint Együd Árpádnak és tanítványainak szakmai kiválóságát tükrözték. Nagydíjat nyert a Somogyi búcsú (1977) című kompozíciója, a Somogyi pásztorlakodalom és farsang (1978) című Együd-Csíkvár-Oláh József összeállítás is. A Somogyi búcsút pedig 1979-ben a Szovjet Tv „Szivárvány „című nemzetközi folklórsorozatában a verseny nagydíjával jutalmazták.
Méltán Együd Árpád nevét vette fel Kaposvár város művelődési központja.
Utolsó éveiben gyorsan, mintegy siettetve a feldolgozó munkát, egymás után adta ki tanulmányait, gyűjteményeit, tette közkinccsé alkotó élete java termését. 1973-ban jelent meg a Külső-Somogyi népballadákról írt tanulmánya, amit gyors egymásutánban a legkülönbözőbb helyeken több más tanulmánya követett. Közülük meg kell említenünk az 1973-ban közreadott „Egy alig ismert népballadánkról” címűt, mert ezt a tanulmányát Együd Árpád már teljes szakmai tájékozottság birtokában, mondhatni teljes szakmai fegyverzetben írta meg, adta ki. Mintegy tanúbizonyságául annak is, hogy Együd Árpád évekig tartó komoly önképzéssel, állandóan szakkörökben mozogva, az új szakirodalmat nemcsak elolvasva, hanem sorra ismertetve is, időközben élenjáró folkloristáink közé küzdötte fel magát.

Az 1975-ben megjelent, főmunkájának is tartható Somogyi népköltészet című összefoglaló jellegű szöveg- és dallam közléssel teljes könyve már ebben az értékes „fegyverzetben” mutatja Együd Árpádot. Az ezt követő közel egy évtized alatt, haláláig további tanulmányokat írt és publikált, újabb- és újabb gyűjtéseket adott közre. Ezek a kiadott és kiadatlan tanulmányok arról is tanúskodnak, hogy Együd Árpád nemcsak szellemi néprajzzal, folklorisztikával foglalkozott, hanem a tárgyi néprajzon, helytörténeten és muzeológián túl kellő szakmaisággal fordult a néprajztudomány elvi kérdései, tudománytörténeti problémái felé is.
1981-ben megjelent a „Kaposváron megverték a rézdobot” című összeállítása, amely száz somogyi népdal dallamát és szövegét tartalmazza. Együd gyűjtései mellett még további nyolc népzenei gyűjtő (köztük Kodály Zoltán, Lajtha László, Balla Péter, Volly István) régebbi anyagából közöl több darabot a szép kiállítású füzet. Számos publikációja jelent meg gyűjteményes kötetekben, folyóiratokban, amelyek jól példázták, hogy Együd Árpád figyelme egyre inkább a mélyebb értelmű témák felé fordult. Előszeretettel foglalkozott népi imádságokkal, számmisztikával. Ezt az „Adatok a láncversek számszimbolikájához” (1878) című tartalmas dolgozata mutatja. Érdekes megvilágításban vizsgálta a számok mindennapi életben betöltött szerepe mellett azoknak a különböző szakrális környezetben élő és a népköltészetben megjelenő mágikus, szimbolikus jelentését. Kísérletet tett népköltészeti gyűjtéseiben a láncversek szám-jelképrendszerének kidolgozására, a párhuzamok, a vallásos és világi összefüggések földerítésére. „A bolygó zsidó mondája a somogyi néphagyományban” (1980) címmel tanulmányt közölt a MIOK Évkönyvben. Amelyben értékes somogyi vonatkozásokkal egészítette ki Scheiber Sándor professzor anyagát. Az egyetemes magyar irodalomtörténet számára is az újdonság erejével hatott a Confessioban (1979) megjelent írása, amelyet Csokonai patrónusáról, Sárközy Istvánról írt. Felhívta a figyelmet kézírásos kötetére és verses levelezésére, ami eladdig a szakmai berkekben is ismeretlen volt. Dolgozatot írt „Népi sportjátékok Somogyban” (1983) címmel, annak igazolására, hogy a paraszti életformában is nagy jelentősége, nevelő hatása volt a gyermekjátékoknak. Ezek éppoly szerves tartozékai voltak az életnek, mint a népdal a néptánc, népszokás, viselet. A tanulmányban szereplő játékok képet adtak a falusi gyermekek ma már feledésbe merült játékairól. Külön érdeme, hogy rajzzal illusztrált részletes leírást olvashatunk róluk. A határainkon innen és túl is ismert Szántódi Füzetek sorozatában feldolgozta „Szántódpuszta és környéke szájhagyománya”-it (1985), a pusztán élt egykori cselédek szellemi hagyatékát. Évtizedek óta nagy vallásos kötet megírását, megjelentetését, tervezte. A népszokások költészete kapcsán foglalkozott a folklórjelenségek gyökereivel, amelyek gyakran a népi vallási tudatra vezethetők vissza. Aki olyan sokat volt idős emberek társaságában, mint ő, annak feltétlenül találkoznia kellett az öregemberek hitbéli megbékülésével, Isten felé fordulásával. Személyes ismeretségünk, barátságunk során, hétvégeken sokszor beszélgettünk a szakrális anyag gyűjtéséről, lektoráltatási nehézségeiről. Hogy a népi vallásosságot mélységében megismerhesse, kapcsolatba lépett több katolikus pappal, mivel elsőssorban a katolikus népélettel foglalkozott. Így került szoros kapcsolatba Bálint Sándorral is, akihez emberileg is nagyon közel állt. Bálint Sándor vállalta és segítette készülő kötetének, Somogy vallásos népélete című munkájának lektorálását: „Most kaptam meg újabb, nagyértékű anyaggyűjtésedet a regölés somogyi világából.

Ebből látszik, hogy mi mindent tehetne még mindig szakkutatásunk, ha Hozzád hasonló, igazán önfeláldozó apostola állna minél több a munkába. „A hagyomány jó része már nem él, de ott álmodozik múló parasztságunk emlékezetében. Az a tisztes gyűjtői teljesítmény, amit Neked köszönhetünk, odaírja nevedet Vikár Béla, Gönczi Ferenc mellé.” 7-- fogalmazott Együd Árpádhoz intézett levelében Bálint Sándor .A somogyi népi imák és búcsúsénekek egy része – egyező szöveggel és dallammal – természetesen a magyar nyelvterület más részén is ismert, és Együd Árpád feltételezése is az volt, hogy a vásárról vásárra, búcsúról búcsúra járó „istóriások” révén terjedtek.

7. Bálint Sándor  professzor  1976. XII. 1-jén  (Szeged)  írott levele  Együd Árpádhoz  (Siófok).

Kutatta a ponyvafüzetekben közölt énekek eredetét, s itt is a minél szélesebbkörű dokumentációra törekedett. Sok búcsúban megfordult (Andocs, Segesd, Turbék) magnó- és filmfelvételeket készített, cipelte többkilónyi fölszerelését. Szobájában magasra halmozva álltak azt összegyűjtött imakönyvek, énekeskönyvek, vallásos ponyvakiadványok.
A népi imádságok, az apokrif imák százait gyűjtötte össze, ezek közül néhányat meg is jelentetett. Olyan archaikus fohászokra bukkant, amelynek egy – két változatát már a 16. században Bornemissza Péter is feljegyzett bajelhárító esdeklésként. Az is foglalkoztatta, hogy ezt a csodálatos népköltészetet miként formálja a szájhagyomány. A „szövege” ima formájában jelentkezik ugyan, de a nép mindenkor aktualizálja, bizonyos alkalmakhoz igazítja, s bennük mind a pogány, mind a keresztény szakrális motívumai megtalálhatók.
A népdalok, népballadák rendezését még halála előtt megkezdte. Fájó örökség, hogy Ő már ebben nem segíthet. A hátrahagyott 10.000 oldalnyi balladaszöveg rendezését, lektorálását az MTA Néprajzi Kutató Intézete végzi. Gyűjtőmunkáját mindvégig folytatta. Gyűjtött anyagának egy része nem is kerülhetett feldolgozásra, publikálásra. A somogyi néprajzosok- irodalmárok megtisztelő feladata Együd Árpád hagyatékának gondozása, rendezése és kiadása.
A Somogy vallásos népéletéről gyűjtött mintegy 3000 oldalas anyagát a Rippl-Rónai Múzeum dolgozza fel. A múzeum tulajdonában lévő hagyatékban 350 db magnószalag, 600 levél, 150 archív filmfelvétel (magyar, német, délszláv, főleg cigány) táncfelvétel van.
Hagyatékának, gyűjtéseinek megjelentetése napjainkban folyamatosan történik dr. Szapu Magda néprajzkutató szerkesztésében. Hagyatéka megismerhető: megtanulható és továbbadható.

Munkásságát az állami és megyei vezetők kitüntetésekkel, többek között: Sportérdemérem ezüst fokozatával (1955), Szocialista Kultúráért éremmel (1959, 1974), Művelődési Miniszter Dicsérő Oklevelével (1969), a Pálóczi Horváth Ádám Közművelődési Díj I. fokozatával (1977), a Munka Érdemérem arany fokozatával (1981) és „Siófok városért” kitüntetéssel (1983) jutalmazták.
Együd Árpád 1983. augusztus 17-én halt meg Kaposváron, holttestét választott otthonába, Siófokra szállították és itt temették el. Együd Árpád lélekben ma is közöttünk él. Kopjafás sírja a siófoki temetőben, emléktáblája Siófokon és Perőcsényben van. Volt valami jelképi erejű abban, hogy élete utolsó éveiben írt nagyszerű tanulmánya, a Vikár Béla nyomában című elemző tudománytörténeti munka csak halála után, posztumusz munkaként jelent meg 1985-ben. Úgy vélem, hogy Együd Árpád ebben a tanulmányában Vikár Bélát elődjének emléket állítva, a saját pályájának is mementót állított.
Kívánom, hogy a szülőfaluja, Perőcsény mindig tartsa meg emlékezetében Együd Árpádot, emlékezzen életére és munkásságára nemes humanizmusára és patriotizmusára.
Siófok városa és az egykori munkahely, a siófoki múzeum is önmagát becsüli meg azáltal, önmagáról állít ki fényes bizonyítványt, hogy egykori polgára, kiváló munkatársa, Együd Árpád emlékét elevenen őrzi, sírjának rendszeres megkoszorúzásával is tiszteleg előtte.