Jelenlegi pedagógusok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vissza

 

Történelem-földrajz szakos középiskolai tanár. Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen folytatta. A siófoki székhelyű Somogyi Térségi Integrált Szakképző Központ főigazgatója 2008. augusztus 4-től.
 

Dr. Gruberne Kis-Pál Andrea

2008 –  

Dr.Gruberné Kis-Pál Andrea

1995-ben Pécsi Józsefné hívására jött az iskolába, otthagyva eredeti szakmáját. A tanításból szenvedély lett és a pár évre tervezett iskolai tartózkodás véglegessé vált. Majd az inztézmény tagozatvezetője, később minőségbiztosítási vezetője lett. 
Közgazdaságtant és statisztikát tanít, jelenleg az intézmény megbízott igazgatója.

     
     

 

Kenedy

1956 – 1968

Kenedy Ferenc

1912. szeptember 12-én született Tapolcán. Tanulmányait a Szegedi Királyi Katolikus Tanítóképzőben végezte, majd később tanári szakképesítést szerzett a Pécsi Tanárképző Főiskolán. 1932-tol Balatonfűzfőn tanított, felesége révén került 1947-ben Siófokra. Először „tiszteletbeli városgazdaként” tevékenykedett mint pedagógus, majd iskolaigazgatóként nemzedékeket nevelt fel. Érdemeket szerzett többek között mint parancsnok- helyettes a siófoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkájában. Pedagógiai munkásságában kezdeményezője a központi politechnikai műhelynek, s fáradtságot nem ismerő küzdelme nyomán épült fel az ország egyik legszebb ipari szakmunkás képző intézete a Balaton partján.

Egy másik terület, ami miatt nagy megbecsülésre tett szert az, hogy elkezdte gyűjteni a Siófokra vonatkozó különböző, főként képes és írásos dokumentumok másolatait Ezeknek az összeszedett másolatoknak a száma elérte az 1500 darabot.

Siófok városa 1992. szeptember 24-én díszpolgári oklevéllel és kitűntetéssel díjazta lokálpatriotizmusáért, fáradtságot nem ismerő tevékenységéért. tovább

 

 

Szíjártó

1968 – 1969

Szíjártó László

Siófokon élt 1939 óta. Tanított elemi, majd polgári iskolában, később az általános iskolában volt tanár. Magas szintű pedagógiai tevékenységét és az Oktatásügy kiváló dolgozója és a Szocialista kultúráért kitüntetésekkel ismerte el államunk.
Több mint 30 évig tagja volt a siófoki tűzoltó egyesület vezetőségének, vezette több éven át a tűzoltó zenekart, majd a felszabadulás után az ifjúsági fúvózenekart. Óraadóként az Ipariskolában és a Kereskedelmi Iskolában dolgozott 1973- ig nyugdíjazásig.

tovább

 

 

Darkó József

1969 – 1979

 

 

Darkó József

Nyugdíjas igazgató, biológia-földrajz szakos tanár

A kereskedelmi iskola egyik alapító tagja. Emberségéről ismert. Sokat harcolt, hogy új iskola épüljön, de sajnos az ő idejében ez nem vált valóra. Munkája elismeréséül több kitüntetés tulajdonosa (pl. a Belkereskedelem Kíváló Dolgozója).

 

 

 

Pécsi Józsefné

1979 – 1993

 

 

Pécsi Józsefné

Biológia-földrajz szakos tanár

Az I.sz Általános Iskolából 1971-ben került iskolánkba. Áruismeret tantárgyakra szakosodott. 1979-ben kinevezték igazgatónak, s ezt a funkciót 1993-ig , nyugdíjazásáig tölttötte be. Az ő nevéhez fűződik az új iskola beindítása, a szakközépiskolai képzés létrhozása, az iskolai tanétterem felépíttetése. Számos kitüntetés tulajdonosa (a Belkereskedelem Kíváló Dolgozója, Kiváló Munkáért,Somogy megyei Pedagógiai díj ).

 

 

 

Major

1993 – 1998

 

 

Major István

Történelem-földrajz-népművelő szakos tanár

1971-től Hajdúböszörményben kezdte tanári pályafutását, majd Siófokon 1976-tól a Művelődési Központ igazgatóhelyettese, ezután a városi tanácsnál tanulmányi felügyelőként folytatta. A 3.sz Általános Iskola igazgatója, majd 1993-tól 1998-ig a mi iskolánk szervezője, irányítója. Munkáját számos elismeréssel jutalmazták. 1998-tól a Kodolányi Főiskola intézetvezetője 2001-ig. ezután kollégiumi nevelő tanár. Nős, két gyermeke után immár három unokával is büszkélkedhet.

 

 

Csabainé Molnár Erika

1998 – 1999

 

Csabainé Molnár Erika

Történelem-orosz szakos tanár. 1978-tól 1986-ig a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanára volt. Oroszul és angolul beszél. Iskolánkban 1993 és 1998 között osztályfőnöki munkaközösség-vezetőként dolgozott, az 1998/1999 tanév első félévében igazgatóhelyettes, a második félévben megbízott igazgató. 1995-től 2000-ig érettségi elnök .
Jelenleg az iskola egyik minőségbiztosítási körének vezetője.
2005-ben elvégezte a minőségbiztosítási vezetőképzőt. Szintén 2005-ben ECDL vizsgabizonyítványt szerzett.

 

 

 

 

Surin Zsuzsanna

1999 – 2008  

 

 

Surin Zsuzsanna

1991-ben csábította el férje és Siófok város. Előbb Ózdon a Közgazdasági Szakközépiskolában tanított matematikát és fizikát 1983-tól. 1999. augusztus  1-től vezette a Krúdy Gyula Szakközépiskola és Szakiskolát.